12.rész - Bleach TNG - Az éhezők viadala III. fejezet

Sziasztok! :) Bár egy hetet kihagytunk magánéleti problémák miatt, az élet nem állt meg! Hoztuk hát a következő részt. Ez az epizód több cselekményszálon fog futni, és a szokásosnál talán kicsivel rövidebb lesz, a kedélyek borzolása végett, hiszen a következő részek rengeteg izgalmat tartogatnak!Jó olvasást! Airi&Reiko



12.rész - Bleach TNG - Az éhezők viadala III. fejezet

Megszólalt a gong, a kémek pedig belevetették magukat a ragyogó tenger habjaiba. Kivéve Hitsugayat. A fiú a tenger felületére helyezte lábát, melynek hatására a víz molekulái szépen lassan megfagytak, s egy pillanat múlva már rohant is a bőségszaru felé, saját jégútján. Ő ért oda leghamarabb; felkapkodott minden túléléshez szükséges felszerelést, majd egy másik utat kreálva magának már el is tűnt az esőerdőben.


Eközben a legtöbb játékos is elérte a bőségszarut és kezdetét vette a harc. Grimmjow sorra sebesítette meg az útjába kerülő kémeket, és amelyiket csak tudta, belökte a tengerbe. A víz felülete hamarosan vérvörössé színeződött. A kékség mohó tekintettel erősítette magára a különböző fegyvereket, miközben szemei folyamatosan Airit keresték.


Ichigo a szaru másik oldalán gyorsaságának köszönhetően már meg is szerzett egy íjat, egy jókora tegezzel ami tele volt nyilakkal. A fiú kikerült minden felé irányuló támadást, s közben lelőtte az ellenséges kémeket akik társai felé vették az irányt.


Mindez alatt Reiko is próbált fegyverekhez jutni, s nem vette észre, hogy egy fekete hajú lány becélozta őt. Akkor azonban Renji, aki épp a lány közelében volt, képességével megállította a golyókat, s visszarepítette azokat a feladó lány testébe.


- Kö...köszönöm - hebegte a lány, mikor az alattuk lévő kis sziget megremegett, s hirtelen borzasztó nagy gyorsasággal kezdett el forogni. Renji megmarkolta Rei karját, másik kezével pedig kitartóan kapaszkodott a kőből lévő felületen. Azonban hiába. A forgás egyre erősödött és beletaszította őket a nyaldosó hullámokba.


Ekkor Grimmjow megállította az időt maga körül miközben megragadta Airit, s sebesen az egyik földút felé vette az irányt. A körülöttük lévő emberek tehetetlenül dőltek, csúsztak, kavarodtak el a mély vízben. Viszont a kékség nem volt elég gyors. Az egy perc gyorsan letelt, az idő megállítás a semmibe foszlott, s ő az egyetlen biztos ponthoz lökte Ririt: Hisagihoz. A fiú két szamuráj kardot szúrt a sziklába, azokban kapaszkodott meg. Mikor az idő újra elindult, meglepődve tapasztalta a mellé kerülő lányt, mégis erősen magához szorította, s nagy erőfeszítéssel megtartotta magukat.


Még vagy 5 percig tartott a káosz, aztán lassan leállt a forgás.


Csak Ichigo, Hisagi és Airi maradtak a bőségszarunál. Ichigo feléjük biccentett, majd a hátára kapott egy zsákot és elindult a sziget azon irányába, ahova Reikoékat sodorta a víz. Hisagi habozás nélkül összepakolta a még megmaradt használható eszközöket, miközben Airi szörnyülködve nézett szét maguk körül. A bőségszaru területén minden csupa vér volt, s a körülöttük lévő tenger felszínén mindenütt hullák, végtagok lebegtek. Innen már nincs menekvés; mondogatta magában a szőkeség, majd összeszorított fogakkal elindult Hisagi után a földúton.




Ulquiorra lassan kinyitotta szemeit, s a sűrű lombokon átszűrődő tűző napfény egyből hunyorgásra késztette. Utolsó emléke az volt, hogy nem találta Reikot, majd elkezdett forogni a világ, őt pedig elnyelte a tenger. Mégis hogy menekültem meg? - tette fel magának a kérdést, majd felült. Jobban szemügyre vette környezetét, s hamar rájött, hogy van ott rajta kívül más is. Egy nagy táska volt a közelében lévő fának döntve, több puska társaságában, amellett pedig egy kupacba gyűjtött tűzre való fák hevertek.


-Reiko?..-szólította barátnőjét, hiszen nem hitte, hogy más életben hagyná őt. Akkor lombok susogására lett figyelmes és az egyik bokor mögül egy alacsony, vékony lány alakja tűnt fel. Szeplős arc, állig érő rézvörös haj, nagy koromfekete szemek. Bátortalanul meredt Ulquiorrára, majd egy lépést közelebb ment hozzá.


-Jól vagy? - kérdezte vékony hangon.


-Te mentettél meg?- fürkészte a lány gyámoltalan arcát.


-Nos...igen...

-Mégis...miért? A lány erre a kérdésre elpirult, majd annyit nyögött ki:


-Szükségem van egy szövetségesre...

Ulquiorra alaposan szemügyre vette a lányt; testbeszédéből, viselkedéséből egyből leszűrte, hogy milyen naiv, befolyásolható személy mentette meg őt. Úgy gondolta még hasznára válhat a későbbiekben, s az irányítása alá vonhatja.


-Hogy hívnak? - mosolygott végül rá.


-Ka..Kahori vagyok - válaszolt csillogó szemekkel.


-Örvendek, Kahori. Engem Ulquiorrának hívnak, és örülnék ha szövetséget köthetnék veled. Elvégre megmentettél. - mondta édes hangon a fiú, s elégedetten tapasztalta, hogy egyből zavarba jött tőle a lány.





Ezalatt Hisagi és Airi már javában járták az esőerdőt.


- Keresnünk kell egy táborozóhelyet estére. Ugye jól vagy? - tette fel a kérdést a fiú.


A szőkeség egy bólintással jelezte, hogy rendben van.


- Nyugodj meg, biztosan nincs baja Grimmjownak..


Erre kétségbeesés ült ki a lány arcára.


- Meg kell őt találnom..szóval ne haragudj, de én most megyek...


- Nem mész te sehova! Rám lettél bízva. Majd megkeressük együtt.


A fiú határozott mozdulatokkal vágta a bozótot, egy ösvényt kialakítva maguk előtt, Riri pedig szomorúan kullogott mögötte. Shuuhei próbált tájékozódni a nap állásából, a fákból, a szélből mikor hirtelen a töprengő Airi elé rakta a kezét.


- Várj!...- Lehajolt egy kavicsért, majd elhajította az pedig sisteregve hullott a földre. Az erőtér egy másodpercre láthatóvá vált előttük.


Shuuhei kitűnő látásának köszönhetően nem történt baj, így miután Airi kinyögött egy köszönömöt, irányt váltottak.


Borzasztó meleg volt, s víz hiányában lassan kezdtek elfáradni a sok barangolástól, mikor Airi megpillantott egy kis barlang bejáratot ami egy föld alatti üregbe vezetett. Épphogy befért rajta egy ember.


- Ez jó lesz éjszakára? - mutatott rá a lány.


- Hát…ha nem laknak benne vérengző erdei menyétek...- vonta fel szemöldökét Shuuhei.

A szőkeség a szemeit forgatta, majd pár mozdulattal bemászott a lyukba.


Hosszú csend következett.


- Airi, jól vagy?

Nem jött válasz. Majd hirtelen a szöszi sikítozása visszhangzott az üregből:


- SEGÍTSÉG! HISAGI, SEGÍTS!!!

A fiú kétségbeesetten a lány után mászott:


- TARTS KI, MEGYEK!

Mikor földet ért a Ririt törökülésben találta, unott arckifejezéssel.

- Elkéstél...már elment az erdei menyét.

Hisagi kidülledt szemekkel meredt Airire, majd bosszúsan leült mellé.


- Te őrült vagy...- sandított rá, de végül elnevette magát.

Airi mosollyal viszonozta gesztusát.


- Na, én kimegyek fát gyűjteni.


- Nem félsz, hogy amire visszajössz, már holtan találsz, vagy sérülten? - nézett rá sunyin a szőkeség.


- Nem vagy porcelánbaba...csak Grimmjow gondolkodik így. Én az erős független nőket csípem, és te pont ilyen vagy.


Riri letaglózva nézett rá, majd elpirulva annyit mondott:


- Én addig elmegyek vadászni.


- Az a férfi dolga, inkább gyűjts te fát! - reagált meglepetten a fiú.


-Neked semmi sem jó! - nézett rá morci fejjel - Attól, hogy lány vagyok, tudok vadászni! - majd felvette puskáját és kimászott a lyukból.


-DE VIGYÁZZ MAGADRA! - kiabált utána a fiú.


Mégis, ahogy jött a szürkület a fiú nem jött vissza.


Airi már rég visszatért 3 nyúllal, viszont Hisaginak hűlt helye volt. A szőkeség nem tudott sokáig tehetetlenül ücsörögni, így aggódva elindult a fiú keresésére, mikor egy kétségbeesett női hangra lett figyelmes. Rohanva elindult a hang irányába, melynek forrása Livia volt. A lány ott ácsorgott az összeesett Hisagi mellett. Riri egyből a fiúhoz rohant, majd idegesen Liviára pillantott:


-MI A FRANC TÖRTÉNT?!


-Én..én csak megleptem és megcsókoltam..de elfelejtettem, hogy a képességem elszívja másokét, így nem vette észre az erőfalat és..


-TE HÜLYE LIBA! - förmedt rá villámokat szóró tekintettel a szőkeség - És most itt visítozol ahelyett, hogy segítenél neki?!


Airi újra Hisagira pillantott, majd letérdelt mellé. A fiú nem vett levegőt, a lányban pedig nőtt a feszültség. Az is zavarta, hogy Livia lekapta a fiút és az még inkább, hogy az ő szerencsétlensége miatt van most életveszélyben. Gondolkodás nélkül nekikezdett az újraélesztésnek, száját a fiú kihűlt ajkaihoz tapasztotta és ritmusosan pumpálta a mellkasát. Könnyei Hisagi arcára potyogtak, miközben kimeríthetetlenül próbált belé életet lehelni. A fiú akkor hirtelen felköhögött és lassan kinyíltak koromfeketén csillogó szemei.


-HISAGI, JÓL VAGY?!- esett neki a kérdéssel rögtön a szőkeség megkönnyebbülten.


-Airi- mosolyodott el Shuuhei – mi a franc történt?...


-Ez… ez a ribanc- mutatott akkor Airi a mögötte álló feketehajú lányra. A kétségbeesés, dühbe csapott át, és a szőke felpattant Hisagi mellől. Sebes léptekkel termett Livia előtt, és féltékenységtől ittas tenyérrel kevert le neki egy hatalmas pofont. Ám Livia nem hagyta annyiban a dolgot. Airire vetette magát, aki a földön hasalt, Livia pedig rajta ült, és a hajánál fogva húzta hátra Riri fejét. Akkor a szöszi előkapta egyik pillangókését, és mélyen Livia karjába mélyesztette annak pengéjét. Az felsikoltott a fájdalomtól és azonnal elengedte Airit.


-Ha még egyszer hozzá érsz… ha még egyszer baja esik miattad- Riri a lányhoz sétált és a kést a torkának szegezte- esküszöm, hogy megöllek!


-Ha csak nem én öllek meg téged előbb- válaszolt vissza flegmán Livia, és megragadta Airi csuklóját. Annak azonnal el is szívta az erejét.


-Ch…. szánalmas. Mások ereje nélkül szart sem érsz!


-Fejezzétek be, kérlek- próbált már akkor Hisagi is feltápászkodni, de késő volt. Livia hatalmas vihart támasztott, ami elterjedt a sziget közelükben lévő területeire is. A fák ágai recsegtek, a levegő tele volt a szél által szállított száguldó törmelékekkel, az ég úgy dörgött mintha rájuk szakadni készülne a rettentő sötétséget csak a felhők között cikázó villámok fénye törte meg. Livia Airire mutatott, és az egyik villám be is csapott a földbe, de Riri időben arrébb bukfencezett onnan és a hárítás után támadásba is lendült. A szöszi még a levegőben felé ugorva, oldalról Livia arca felé lendítette egyik lábát és erősen megrúgta a lányt. Livia dühében felemelte Airit a szél erejével, és erősen egy fának vágta őt.


-Livia… AZONNAL FEJEZD BE!- ordított rá dühödten Hisagi, mire a lány önbizalma megremegett. De az akkor ájultnak vélt Airi késeket intézett a fekete hajú lány irányába a fa tövéből. Livia mindet kikerülte, de nem vette észre, hogy Shuuhei mögé lopózott, és megnyomott egy olyan ideget a nyakán, amitől eszméletét vesztette. A vihar pedig szertefoszlott nyomtalanul mintha mi sem történt volna. Hisagi Airihoz sietett.


-Ugye rendben vagy?- kérdezte aggódóan, miközben felsegítette a földről a lányt.


-Én túléltem, de te… Hisagi leállt a szíved- Riri hangja megint megremegett, a sírás kerülgette a kétségbeejtő emlékektől.


-Ne pánikolj már! Élek, megmentettél, ami így belegondolva tök gáz…várjunk… de hiszen akkor te- Hisaginak akkor esett le, hogy Airi újraélesztette őt. Pirultan a lányra meredt.


-Igen…- nézett az vissza elvörösödve. Akkor mintha felriadt volna egy édes gondolatból, megfordult és az ájult Livia felé vette az irányt

- És most megölöm ezt a csitrit- pörgette meg a kést a kezében ahogy irányába lépkedett.


-NE!- Hisagi szavára viszont megtorpant, és döbbenten fordult vissza

- Ne mocskold be a kezed, te nem vagy gyilkos.


-Hisagi, kém vagyok. Szerinted Reikoval nem öltünk már embert?


-Ne tedd Airi…ezzel pont úgy cselekszel, ahogy a fejesek szeretnék!


-Ok nélkül nem ölök. De ha az életemre törnek, annak nem kímélhetek! Ne nézz holmi hugyosnak!


-Jó! Nem arról van szó hogy hugyosnak nézlek, de… én sajnálom Liviat. Nem akarom hogy meghaljon, vagy bárki megölje…


Airi a fiú szavainak hallatán döbbenten a szemeibe nézett. Elszörnyülködve a csalódástól felkapta a levadászott nyulakat a földről és a fiú elé dobta őket.

-Akkor sok sikert a folytatáshoz…


-Airi ne csináld- rázta a fejét kétségbeesetten Hisagi.


-Két ember élheti túl… te úgy döntöttél Liviat hagynád meg életben… tiszta sor- Airi hátat fordított. Nem bírta tovább Hisagi tekintetét állni.


-Mert ha megtalálod Grimmjowot én le leszek szarva… Nekem pillanatnyilag csak ő van. Amíg te bármikor lelécelhetsz… Nem lehetsz ennyire önző. Én nem akarok csoportosulni amúgy sem…


-Döntöttél… és én is… viszlát Hisagi- azzal keserű könnyekkel a torkában Airi eltűnt a bozótos sűrűjében.


-VÁRJ! LEGALÁBB ÉJSZAKÁRA MARADJ!- de addigra a szőkeség már messze járt. Erejét újra visszanyerte, és hangulatának megfelelően irgalmatlanul elkezdett zuhogni az eső miközben kétségbeesett tekintete mindenhol Grimmjowot kereste.






-Airi... - bámulta szomorúan a tenyerére zuhogó esőcseppeket a vöröske.
-Ne aggódj ez azt jelenti, hogy még életben van! - nézett biztatóan Renji, majd hirtelen megállt.
-Mi..mi a baj?
Abarai mutatóujját a lány szájára biggyesztette. - Mintha hallanék valamit..-suttogta.
-Biztos csak a vihar csapja a zajt.
Renji lassan megingatta a fejét, majd óvatosan közelebb húzta magához a lányt. Tekintete felfelé vándorolt miközben elővette rugós kését zsebéből.
Végül Reiko figyelmét is odavonzotta Renji feszült arckifejezése, s kitágult pupillákkal vizslatta a köréjük gyűlt tucatnyi mutánsmajmot. Az állatok kb. másfél méter magasak voltak, felborzolták szőrüket, s sárgán világító szemeikkel vicsorogva bámultak rájuk.
Reiko reflexszerűen a hátához rögzített kardjához nyúlt, azonban ez a mozdulat olyan hatással volt a majmokra, mintha kibiztosított volna egy kézigránátot. Visítva vetették magukat áldozataik irányába, s akkorákat ugrottak, hogy az ember azt hinné repülnek.
-VIGYÁZZ! - A fiú hatalmasat lökött a vöröskén, melynek következtében ő egy fának zuhant.
Abban a pillanatban egy óriási példány vetette rá magát Renjire, azonban a vöröshajú erősen rámarkolt a fenevad torkára, s kitekerte annak nyakát.
-REIKO, KELJ FEL!
A lány irányába 2 majom rohant, éles fogaikat fenyegetően villogtatták rá.
Rei gyorsan reagált; felkapta kardját földről s egy csapással levágta az egyik állat fejét, majd egy hátraszaltót ugrott a levegőben s pengéjét egyenesen a földnek tartva, belemélyesztette azt a mutáns hátába érkezés közben.
A fiú mindent megtett, hogy elhárítsa a lány irányába érkező támadásokat, azonban nehéz volt kétfelé koncentrálnia. Így az egyik óvatlan pillanatban, egy bestia rávetette magát a fiúra, s legyűrte őt a földre.
Rei odarohant, miután leszúrt egy vadat, amely fogait a lány jobb karjába mélyesztette. A vöröske nagy lendülettel szúrta kardját a fiú vérére szomjazó majom testébe, s a penge pont Renji orra előtt állt meg.
A fiú dühödten lerúgta magáról a majom hulláját, majd megragadta Reiko karját:
-El kell tűnnünk innét!
A lány bólintott egyet, majd becsukta szemeit, s a következő pillanatban mindketten láthatatlanná váltak.
A szörnyek felbőszülve tapasztalták, hogy áldozataik köddé váltak, azonban egyikük észrevette a bokrok suhogását és elindult a rohanó Renji és Reiko után, társai pedig őrjöngve követték őt.
Akkor a gyors iram közepette, Renji megbotlott egy nagyobb méretű kőben, s Reikot magával rántva legurultak egy meredek domboldalon. Szerencséjükre puha homokra landoltak; a tengerparton találták magukat.
A mutánsok morogva figyelték őket, míg végül visszavonultak. Nem merészkedtek a part közelébe.
Amint eltűntek a bestiák, Reikoék újra láthatóvá váltak. A lány azonban túl sok vért vesztett a karján lévő mély seb miatt, így alig állt lábán.
Renji testén is rengeteg karomnyom volt, több sebből is vérzett, ő azonban ezzel mit sem törődött. Aggódva nézte a vöröskét, majd gyorsan ölébe vette mielőtt még összeesik.
-Jól vagy? Nehogy elájulj nekem...
-Ne aggódj, rendben leszek - válaszolt halvány mosollyal, de friss sebei borzasztóan sajogtak.
A fiú lefektette őt a puha homokba, majd annyit mondott:
-Mindjárt jövök - s eltűnt a fák sűrűje között.
Pár perc múlva már vissza is tért nagyobb levelekkel, s ágakkal. Gyengéden megfogta Rei karját, majd bekötözte azt egy hatalmas lapulevéllel, ezután a többi sérülésére is leveleket rögzített.
-Ne ijedj meg, kicsit csípni fog. De utána jobb lesz.
A lány sebeit valóban elkezdte marni a különös recés szélű levél, de pár pillanat múlva enyhítette a fájdalmat, s Reiko megkönnyebbülve fellélegzett.
-Úgy tűnik nem csak kosz ragadt rám a kiképzésen - vigyorgott a vöröskére.
-Köszönöm, Renji - nézett rá hálásan.
-Bajtársak vagyunk, ez természetes. Szerintem töltsük itt az éjszakát. Kezd esteledni és az eső sem akar elállni. Ráadásul innen könnyű tájékozódni, ha ellenség jön, biztosan észrevesszük.
Rei igazat adva a fiúnak szaporán bólogatott, Renji pedig szelíden rámosolygott.
-Most elmegyek halat fogni élelem gyanánt.
-Várj...én is megyek...-próbált felállni a lány, de a karján lévő kötés átvérzett.
A vöröshajú gyengéden visszanyomta őt, majd újra átkötözte sebét.
-A-a. Te itt maradsz, muszáj pihenned. Túl sok vért vesztettél.
A fiú levetette magáról széttépázott felsőjét, majd elindult a tenger felé.
Reiko csendben figyelte milyen ügyesen szúrja át kardjával a szebbnél szebb példányokat, mikor valami csipogásra lett figyelmes.
Egy ejtőernyőn csüngő kis tégely huppant mellé a puha homokba. A lány meglepetten vizslatta egy darabig, míg végül kezébe vette és elkezdte vizsgálni. Valamit meg nyomhatott rajta, hiszen a tégely kinyílt és egy papírfecnit vélt felfedezni benne. Az üzenet Kaitótól érkezett.
"Reiko! A fejeseknek igencsak elnyerte tetszését párosotok. Támogatásra úgy számíthattok, ha kicsit több romantikát visztek a dologba. Ne feledd, nem törődhetsz most az érzéseiddel!"
Rei elképedve olvasta el újra és újra az üzenetet, mintha nem értette volna főnöke irományát.
-Több romantikát?! - suttogta magában miközben szomorúan nézte a vadászó fiút. - Ígyis..hatalmas szarban vagyok.
Amire Renji visszatért, az eső már elállt.
-A francba..pedig vizet akartam gyűjteni..-tette le a halakat egy hatalmas lapulevélre.
Reiko erre az esővízzel teli 2 kulacs felé biccentett.
-Ó, szóval gondoltál rá - mosolygott rá a fiú, miközben összehordta a gallyakat és tüzet csiholt.
A lány nem mondott semmit, csak bámulta a nyaldosó lángokat. Hatalmas csend kerekedett el a sziget területén, csak a tűz pattogását lehetett hallani.
-Milyen nyugodt most minden..- vette le a nyársról az első megsült halat, s Rei felé nyújtotta.
A lány kilehelt egy köszönömöt, majd elkezdett enni.
-Mi a baj? - vonta fel a szemöldökét Renji - Amióta visszajöttem, meg sem szólalsz.
A lány alsó ajkába harapott, majd alig észrevehetően átnyújtotta a vöröshajúnak a papírcetlit.
A fiú kitágult szemekkel olvasta, s látszott rajta, hogy kicsit zavarba jött. Aztán a szomorú lányra pillantott.
-Értem.. - suttogta majd a lány arcába hajolt. Hosszú vörös tincsei eltakarták arcukat, s ezt kihasználva Rei fülébe suttogott:
-Ne fancsalodj el, az életed a tét. Emiatt senki sem fog rád haragudni. - majd vissza is hajolt és jókedvűen folytatta tovább az evést.
Miután mindketten befejezték az étkezést, Renji eloltotta a tüzet, hiszen félt hogy az ellenséges kémek felfedezik az égbe szivárgó füstöt.
-Húzódjunk be oda - mutatott egy hatalmas fára, ami a part közelében gyökerezett le.
Rei követte a fiút. Karjait szorosan maga köré fűzte, s dideregve azon kattogott az agya, hogy most mi fog történni.
Renji lehuppant a fa tövébe, majd végigmérte a lányt és mikor észrevette, hogy mennyire fázik megragadta a kezét és az ölébe húzta.
-Gyere..- szorította magához a vöröskét, aki akkor nagy szemekkel felnézett rá.
-Aranyos vagy...-mondta mosolyogva a fiú, majd lassan közelített a lány arcához.
Reikonak eszébe jutott az üzenet, de mire végiggondolhatta volna mit fog csinálni a fiú szájon csókolta őt.
A csók végén a lány fülig vörösödve választotta el ajkait Renjiétől, mire a fiú szó nélkül mellkasára hajtotta a fejét.
-Jó éjt, Reiko...
Renji teste úgy átmelegítette Reiét, hogy a lány teljes biztonságban érezte magát. Mintha nem is lennének bezárva egy arénába, ahol mindenki egymás vérére szomjazik. Ebben a hitben, Reiko édes álomba merült a fiú karjaiban.





Airi továbbrohant a bokrok sűrűjében, mit sem foglalkozva azzal hogy azok végigcsikarják a bőrét, beleakadnak a hajába, vagy a ruhájába. Messzebb, és minél messzebb akart kerülni attól a helytől, ahol elárulva érezte magát, ahol ott hagyta Hisagit, a fiút, aki a kezdetek kezdete óta csak összezavarta őt. Most is tehetetlenségében volt dühös rá. Úgy érezte az ébenfekete hajú Liviát választotta helyette. Csak rohant és rohant és abban reménykedett, hogy a következő bokor mögött Grimmjow karjaiban találja magát. De nem így történt.
Mikor egy szélesebb ösvényre ért, belelépett egy hálócsapdába és az pillanatok alatt összefonta magát Airi teste körül és felrántotta őt a fára. Riri rögtön próbált onnan kiszabadulni, mocorgott tehetetlenül, kétségbeesetten, mint egy kis erszénybe zárt pillangó. Csak akkor maradt nyugton mikor a tőle nem messze nyúló ágak zörgésbe kezdtek, és a levelek sűrűjéből egy türkiz szempár csillant meg őt figyelve.
- Hitsugaya…- suttogta döbbent tekintettel.
- Te vagy az Airi?- emelkedett akkor fel a fiú derülten- Azt hittem valami vacsorát ejtek el, de téged nem terveztelek megenni- kinyújtotta kezeit, és a csapda azonnal jéggé dermedt. Airi egy lendületes rúgással darabokra törte azt és talpra érkezett a földön.
- Milyen nagy lelkű vagy- nevetett rá- örülök hogy látlak.
- Én is! Végig egyedül voltam. Te találkoztál valakivel?
A kérdés hallatán Airi leemelte tekintetét a fiúról, és elfancsalodva a földre meredt.
- Mi történt? Meghalt valaki?- amint ezt Toushirou megkérdezte az égen diadalittas zene közben megjelentek az első nap elhunyt játékosok képei. Az arénában mindenki megállt és a csillagos ég kivetítő vásznán figyelték elesett versenytársaik még régi, reményekkel teli szemekkel csillogó képeit. Amikor a vetítés véget ért, és a zene elhalkult, megkönnyebbülten tapasztalták hogy egyetlen barátjuk sem került még ki az élők sorából.
- Hál istennek- sóhajtott Riri egy nagyot.
- Nem akarod velem tölteni az éjszakát?- kérdezte akkor tőle komolyan a fiú.

A szőkeség kidülledt szemekkel felnézett a még mindig a faágon álló fiúra.
- MÁRMINT NEM ÚGY!- emelte fel kezeit tagadóan Hitsugaya.
- Kezdek félni tőled- mászott fel mellé a lány- a végén még megerőszakolsz- mosolyogva megsimogatta a fiú hideg és fehér arcát.
- Szóval azt hiszed, nem tudnálak megerőszakolni ha akarnálak?- kérdezte még mindig hidegen a lányra meredve a fiú. Airi döbbenten nézett a Toushirou szemeibe, amin átsütött a csillagok fénye erős macskás hatást keltve küllemén.
- Nem azt mondtam! Csak hogy ilyenek meg sem fordulnak a fejedben, és addig a jó.
- Hát… valóban nem- legeltette végig a lányon szemeit.
- Na… akkor keressünk valami menedéket estére- terelte Airi a témát.
- Hiszen én már csináltam- azzal a fiú felnézett, és valóban a magasba nyúló vaskos ágak között ott volt alig észrevehetően egy fészekszerű építmény fából, nádból és sárból megerősítve, és szőrmékkel kibélelve.
Mászásnak indultak a magasba, és Airi elégedetten tapasztalta, hogy ketten is kényelmesen elférnek benne.
- Nagyon ügyes vagy! El sem hinném ha nem a saját szemeimmel látnám- ámuldozott a lány.
- Ugyan...régen is sokszor szöktem meg az árvaházból, és volt hogy ilyen helyeken vészeltem át a nehéz időket...
A szöszi együtt érzően a fiúra pillantott, majd kényelmesen elhelyezkedett a fészekben.
- Tetszik, hogy ilyen talpraesett vagy.
Hitsugaya arca enyhén kirózsásodott, majd tarkója alá helyezte kezeit és mélázva kémelni kezdte a derült éjszakai égboltot.
- Most olyan mintha újra otthon lennénk..biztonságban érzem magam, bár lehet hülyén hangzik.
- Ez nem igaz...én is így érzek....csak egy dolog zavar- Hitsugaya felemelte egyik kezét és a tenyerét fürkészte.
- Mégpedig?
- A karkötőm- nézett Airire kicsit ijesztő tekintettel- már nem működik.
A lány rémülten pillantott félre, majd megszólalt.
- Valószínűleg Kaitoék babrálták meg… hiszen itt nincsenek korlátok. De ne aggódj! Én bízom benned. Hiszek benne, hogy féken tudod tartani.
- De már kinn is kezdett tönkre menni… gyenge, csak egy prototipus, hiszen te mondtad… Én igazából ezért léptem le… egyedül. Mert nekem nincs kedvem még ennél is többet ölni.
- Ne mondj ilyeneket, engem se bántasz. Vagy tegyünk egy próbát?- ült fel akkor hirtelen a lány.
- Megőrültél?- nézett a lányra ijedten- Végzek magammal, ha ártok neked.
- Nem lesz semmi baj- mosolygott rá miközben neki is majd kiugrott a szíve.
Airi a fiú felé közeledett, az nekinyomta a hátát a fészek szélének, fejét felszegte, és egyre szaporábban vette a levegőt, ahogy a lány feléje tartott. Válláról lecsúszott a ruha, és a kulcs csontja szépen kirajzolódott a fehér bőre alatt. Riri arcába vér szökött a látványtól, és akkor kezdett benne ébredezni a tudat, hogy milyen baromi helyes is valójában Hitsugaya. Eddig is tudta, de próbálta figyelmen kívül hagyni a dolgot.
Riri lassan a fiú arcára tette kezét, és határozottan ott tartotta. Hitsugaya arca jéghideg volt.
- Ne sokáig… érzem, hogy szétfeszít belülről.
Airi nem bírta tovább, és elkapta a kezét. Az ujjai el voltak lilulva, mintha semennyi vér sem lenne bennük.
- Istenem, sajnálom!
- Nem fogom hagyni hogy saját magadtól félj- dörzsölte össze két kezét, majd mindkettővel megfogta a fiú arcát és mélyen a szemeibe nézett- Koncentrálj! Semmi baj…
- Ne csináld kérlek! Ez így nem fog menni, ideges vagyok!
A lány kezei teljesen elkékültek, az erek kezdték megadni magukat, és ahogy Hitsugaya hátul támaszkodott kezein, a jég elkezdett végig terjedni a fészek alján.
- Semmi baj…nincs semmi baj…- suttogta a lány remegve, mikor a fiú megragadta őt és ellökte magától, de csak azért, hogy megvédje. Már nem bírta tovább.
- Ne add fel kérlek! Jól vagyok…- nézett szinte könyörögve a fehér hajú fiúra. A jég meg csak terjedt, és terjedt.
- Ne,ne,ne ne!- nézett maga köré rémülten Toushirou de hangját hatalmas ropogás törte meg. A fészek megrepedt a két fiatal alatt és a következő pillanatokban darabokra szakadt szét. Airi tehetetlenül zuhant, amíg egy puha bokorban nem landolt. Rá egy másodperce pedig Hitsugaya teste nyomult az övének, aki minden erejét összeszedve próbált támaszkodni, hogy ne üsse meg a lányt. De azok ajkai súrolták egymásét, az érkezés lendülete előrenyomta Toushirout és ajkaik egybeforrtak. Ha pedig már így alakult, lassan a döbbenet elillanásával mindketten lehunyták szemeiket, és jó pár másodpercig úgy maradtak. Hitsugaya pedig csontjaiban érezte ahogy ereje visszahúzódik, és hatalmas nyugalom telepszik rá minden porcikájára.
- Sikerült- Airi nem merte kinyitni szemeit, miután ajkaik elváltak. Borzasztóan érezte magát hogy ez megtörtént, de keserédes volt, mint a legtiltottabb gyümölcs íze.
- Ne….ne haragudj én szégyellem magam, nem akartam, baleset volt- Hitsugaya lekecmergett a lányról.
- A végén még tényleg megerőszakolsz- nevette el a dolgot Riri. Majd szomorúan összekuporodott.
- Nem akarsz kikelni a bokorból?- nézett rá furán a fiú.
- De…egy pillanat- a lány arcán könnyek folytak végig.
- Mi a baj? Ilyen rosszul csókolok?
- Nem! Nem erről van szó- mentegetőzött pirultan- Csak az egész rohadt nap…És ráadásul, olyan szép volt az a kis fészek… és most tönkre ment az én hülyeségem miatt…- törölte le szipogva könnyeit. A következő pillanatban hatalmas ropogás ütötte meg a fülét. Mikor felnézett Hitsugayara, látta hogy türkizen világítanak a szemei, kezeit az égbe emelte, és a régi fészek helyén egy márványfényű jégkuckó állt, amit a fiú a szőrmékkel ki is tömött.
- Nem olyan mint az eredeti, de egy éjszakára megteszi.
Airi csillogó szemekkel figyelte az építményt, és csodálta a fiú képességét, hiszen a trópusi erdő melege mit sem gyengített jég erején.
- Ebből tüdőgyulladás lesz- vakargatta már a fészekben a fejét a szőkeség.
- Hiszen kibéleltem. Ezért nyúztam állatokat.
- Ki se nézné az ember belőled milyen kis vérengző vagy.
- Muszáj… és köszönöm, hogy leállítottad az erőmet… Még akkor is ha egy csókot kellett hogy lopjak érte.
Airi szíve kihagyott egy verést. Többet nem szóltak egymáshoz, csak összekuporodtak a fák ágai által összefirkált ég alatt.





Felvirradt az első reggel a szigeten. Ulquiorra egész éjjel nem aludt, hiszen elvállalta az őrködés szerepét míg Kahori alszik. Az említett személy nyöszörögni kezdett, majd lassan felnyitotta szemeit.
-Jó reggelt - mosolygott rá Ulquiorra.
-Jó..jó reggelt - köszönt vissza a lány pironkodva.
-Azt hiszem ideje lenne élelmet keresni.
Kahori gyomra akkor megkordult igazat adva a fiú állításának.
-Akkor..én megyek is vadászni - állt hirtelen fel a lány, s mielőtt a zöldszemű reagálhatott volna fel is kapta fegyvereit és eltűnt.
Ulquiorra elégedetten nézte a bokrokat, amik között Kahori lelécelt. Sejtette, hogy hamar beadja neki a derekát a lány, de hogy ilyen hamar arra nem számított. Folyton azon járt az esze, milyen tervet kéne kigondolnia amiben felhasználhatja a naiv lányt.
Kahori boldogan sietett át a sziget túloldalára, hiszen tapasztalatai szerint arrafelé volt a legtöbb vad. Egész úton Ulquiorrára gondolt.
Szép nagy példányt kell vadásznom, hogy elképedjen - mondogatta magában. Az igazat megvallva nagyon is tetszett neki a fiú, már a kiképzőközpontban is őt figyelte. Tisztában volt vele, hogy van barátnője ugyanakkor azt is látta, hogy a zöldszemű folyton szomorú és sejtette, hogy nem mehetnek felhőtlenül a dolgok. Így arra jutott, hogy ez tökéletes alkalom lesz arra, hogy közelebb kerüljön hozzá. Bár fogalma sem volt, hogyan tegye. Már a gondolattól is zavarba jött. A nagy töprengés közepette, a lány megpillantott egy szép nagy okapit, s elrejtőzött egy bokor mögött. Már épp bemérte áldozatát, mikor megpillantott egy magas, hosszú vörös hajú fazont.
Renji volt az.
Ő és Reiko is felkeltek már, és különválva élelmet kutattak az esőerdő rengetegében.
Kahori dühösen tapasztalta, hogy a fiú elijesztette zsákmányát, így őt mérte be új célpontjának. Eggyel kevesebb ember fog vadászni rám és Ulquiorrára - gondolta, majd meglőtte a fiú lábát.
Renji fel se fogta először, hogy meglőtték amíg meg nem pillantotta a rézvörös hajú lányt. Kahori gyorsan végigmérte a fiút, majd miután megállapította, hogy nincs nála semmilyen lőfegyver, felmászott egy fára, s újra bemérte a Renjit.
Abarai káromkodva próbált elmenekülni, de mikor rálépett meglőtt lábára, összecsuklott. A lány fegyverétől dió nagyságú seb keletkezett Renji lábán, majdnem át is hatolt rajta. A fiú felakart állni, hogy fél lábon ugrálva meneküljön tovább, azonban Kahori romba döntötte tervét, mikor másik lábát is meglőtte.
- BASSZAMEG! - kiáltotta dühösen a fiú, majd elővette egyetlen fegyverét és maga elé tartotta.
Azonban hiába. Kahori már le is ugrott a fáról, s semleges arckifejezéssel a fiú felé lépkedett.
-Ne érts félre..nincs veled személyes problémám - majd kellő távolságból feltartotta fegyverét és telibe találta Renji jobb mellkasát.
A fiú felordított a fájdalomtól, s azonnal vért köhögött fel. Összeszorított szemekkel próbált elkúszni onnét, azonban akkor a lány újra felé tartotta fegyverét:
-Nagyon kitartó vagy..
Már éppen húzta volna a ravaszt, mikor Reiko zilált külseje bukkant fel előtte, tekintetük találkozott. Kahori dühösen a lányra meredt. Pontosan tudta, hogy ki ő, ezért végül úgy döntött lelép.
Míg Reiko kétségbeesetten próbálta elállítani a vérzést, Kahori már messze járt.
Mire visszaért, Ulquiorra már levadászott 5 nyulat és ehető bogyókat gyűjtött egy kupacba.
-Nem sikerült a vadászat? - kérdezte meglepetten a fiú.
-Megzavartak. - válaszolt a megszokottól komorabban Kahori.
-Minden rendben? Megsérültél?
-Én nem...
-Ismerted az illetőt?
-Hosszú vörös hajú kigyúrt fazon. Veled és a barátaiddal láttam korábban.
-Renji..- nézett maga elé döbbenten a fiú.
-És..ott volt a barátnőd is.
Erre a mondatra Ulquiorra pupillái kitágultak, szíve hevesen kalimpálni kezdett. Mégse mutathatta ki valódi érzelmeit, mert akkor a tervének befellegzett.
-Ő már..nem a barátnőm.
Kahori tátott szájjal nézett a zöldszeműre.
-Figyelj rám..meg kell ölnünk őt és a narancssárga hajú barátját, Kurosaki Ichigot is.
A lány még mindig nem hitte el azt, amit hall. De egy dologban biztos volt: mindent megfog tenni Ulquiorra érdekében.
-Ha jól sejtem a te képességed az alakváltás. Láttalak a kiképzőközpontban gyakorolni.
A lány szaporán bólogatott elpirulva.
-Bosszút kell állnom. Kurosaki az utóbbi időben megkörnyékezte Reikot, s ő vevő volt erre - ennél a mondatnál a fiú hangja megremegett - Így ment tönkre szép lassan a kapcsolatunk és lett szakítás a dolog vége. Tehát..megszeretnélek kérni valamire..- hajolt közel akkor a lányhoz miközben megszorította kezeit.
-Öld meg Kurosakit, úgy hogy felveszed Reiko alakját. Én közben elintézem a lányt.